Néhány keresetlen vélemény - csak úgy gondolatébresztésül - a világ egyik legagyafurtabb átveréséről...


A filmet (mindkét részt) kb. a megjelenés után egy héttel már láttam, és azóta sokszor megnéztem, mert valami nagyon zavart, és egy darabig nem értettem, hogy micsoda, de...
De mennyünk sorba...

Szóval!  Már a Zeitgeist első filmje körül is valami bűzlött nekem, és ez nem hagyott nyugodni. Megnéztem többször, de egy  megfoghatatlan érzés mindig ott motoszkált a fejemben, és nem értettem, hogy miért. A gyanúm a második film megnézésekor sokkal erősebb lett egész pontosan heves ellenállás tört ki belőlem amikor a harmadik "fejezetben" a Vénus Projektről beszéltek.
Aztán valaki íret nekem egy mailt és megemlítette, hogy a spirituális fejlődésében mi minden segítette és a listán ott volt a Zeitgeist is.
Elkezdtem valaszt írni és amikor elolvastam (helyesírás ellenőrzés és
értelmi javítások céljából) világos lett minden...

Engedelmeddel idézem magam:

A Zeitgeist és egyéb filmek és könyvek csak a belépő egy másik világba.
Ráadásul olyan belépők, amelyekről nem lehet minden esetben előre tudni, hogy
milyen kapukat nyitnak meg, hogy ki állította ki az "engedélyt" a belépésre.

15 éve foglalkozom aktívan ezzel a területtel (spirituális önfejlesztés,
társadalom és gazdasági kapcsolatok) és bátran állíthatom sok mindent
megtanultam - leginkább azt, hogy hogyan különböztessem meg a tényleges
adatokat a hamisítottaktól. Miért írom mindezt? Nos nem azért, hogy
megijesszelek, hanem azért, hogy figyelemre, óvatosságra incselek - pl. a Zeitgeist kapcsán.

Ez a film mintapéldája a tudatosságtól való megfosztás profi megvalósításának.
A technika egyszerű - rengeteg új és valós adat közlése, amely megváltoztatja a néző szemléletét egy adott dologgal, jelen estben a vallásokkal kapcsolatban.
Új adatok, valós adatok - megdöbbentő felismerések és megértések tömege amit a néző átél... és eközben MEGFOSZTATIK valamitől, ami helyett nem kap semmit. Megfosztatik az istenhittől, megfosztatik attól, ami eddig (jól vagy rosszul, de) adott neki valamilyen tartást és valamilyen irányt mutatott.
Hatalamas űr keletkezik, ráadásul úgy, hogy ez az űr, ez a hiány áttételes információk sorozata következtében jön létre, tehát közvetlenül nem található meg a forrása.

Ha kimondatna a filmben egyetlen egyszer is az, hogy Isten nem létezik, akkor azonnal felismerhető lenne az ok, de ez nem történik meg, mindössze annak a sulykolása folyik, hogy a vallások alapja egy kozmikus jelenségsorozat, vagyis fizikai szintű!!! Azt üzeni a film készítője, hogy a hited alapja mindössze csillagállások és napegyüttállások meseszerű
mitológiája.
Ez azonban HAZUGSÁG.
A vallási mitólógia valódi alapja a teremtéstörténet, melynek központi szereplője egy teremtő tudatosság (Isten), aki minden teremtett dolgok forrása és részese. A mitológia pedig mindössze egy allegorikus kép, amely nélkül lehetetlen lenne bemutatni, megmutatni hogy a világ nem magától való, hanem tervezett, tudatos teremtés eredménye.
A film pedig azt sugallja - valós adatokat sorakoztatva fel - nincs teremtés, és a teremtéstörténet csak mese.
Ez a materialista seggfejség egy csúcsakció a HIT - mégpedig a tudatos teremtésbe és teremtőbe vetett HIT - teljes kiölésére.
Megnézve hatalmas hiány keletkezik az emberekben, de valójában nincs idejük ezt felismerni, megélni, mert a hiányt azonnal betölti a záróakkord - a VÉNUS projekt bemutatása.
Egy projekté, egy illuzórikus csodavilágé, amely nem más, mint az emberi tudatosság kivégzése.

Egy olyan világ terve, amelyből minden hiányzik, ami emberi - hiányzik belőle az egyéni felelősség, az egyéni alkotóképesség használata és fejlesztés, és ahogy én látom az egyéni döntési szabadság megélése. Totális rabszolgavilág, ráadásul egy kis létszámú populáció számára megtervezve.

Miután megnéztem a második részt elkezdtem részletes utánanézni ennek az egész storynak. Semmilyen használható adatot nem találtam arra nézve, hogy milyen forrásból finanszírozódott a film, milyen forrásból fedezik a Vénus
projekt nem kis költségvetését...
Vannak persze arcok és lelkes emberek, akik hittel és meggyőződéssel beszélnek a terv nagyságáról és jelentősségéről de nincsenek elérhető valódi forrásadatok.

Én azt vettem észre, hogy azok akik valódi változásokat akarnak, az emberek, az emberiség felemelkedsésén dolgoznak nem kapnak dollármilliókat egy film elkészítésére, projektek kidolgozására. Kőkeményen, éjt nappallá téve dolgoznak, minimális költségeik vannak, akár ingyen is hajlandók segíteni másoknak, és lépten-nyomon a hatalom korlátaiba ütközve igyekeznek felnyitni a szemeket, felébreszteni egy alvó (inkább elaltatott, elkábított) társadalmat.
Azt is észrevettem, hogy a tömeggyilkosság hivatalos képviselői és gyakorlati végrehajtói (gyógyszergyárak, vegyi üzemek, bankok, biztosítótársaságok, multinacionális vállalatok) minden forrást és támogatást megkapnak, ide értve az anyagiakat és a nem kis anyagi értékű folyamatos és totális médiatámogatást...

És a Zeitgeist (a Vénus Projekt Promóciós Filmje) nagyon sok pénzbe
került...

Ezek persze csak az én vélekedéseim. VÉLEMÉNY - nem követendő tény.
Ellenőrizendő minden kijelentésem.
Mindössze azért, mert *"CSAK AZ IGAZ, AMIT MAGAD FIGYELTÉL MEG!"*

Eddig az idézet tőlem...

Ismételten ez az én véleményem- Vélekedés, elgondolás a dolgok mibenléte felől... Ellenőriz, keress adatokat, nézd meg ki hozta létre, milyen forrásból, milyen céllal... Ez a TE felelősséged...

És még egy két keresetlen mondat:

Nemrégiben emailbe érkezett egy felhívás, ami egy, a JOHN Hoppkis intézet által kiadott állítólagos igazságok széleskörű terjesztését kérte...

Kedveseim: nézzetek a dolgok mögé... ez egy átverés. Nem kissebb mint a Zeitgeist és a Vénus Projekt...
Az említett levél messzire bűzlik a félelemkeltéstől, egy régi "csont" a dioxin felfrissítésétől. Megint bedobott valaki egy dolgot, amitől félni lehet, de nem igazi megoldást ad, hanem az igazság elhallgatásával megvalósított hazugságot terjeszt...
Konkrétan: a műanyag edényekben dioxin keletkezik a mikróban - ez még igaz is lehet, nem kétlem, bár más forrásokból ezt nem hallottam eddig. A megoldás használj üvegedényt - megnevezett gyártóval, illetve típussal: ez reklám!

De nem ez a baj: a probléma az, hogy azt mondja, azt üzeni:
használj NYUGODTAN mikrósütőt! *ÉS EZ A HAZUGSÁG!*

A következő kísérletet kb. 12 éve végezték el: újszülött patkányokat két csoportra osztottak: egyik csoport anyatejet közvetlenül kapott a mamától, a másik mikróban melegített, majd visszahűtőtt tejen élt - KETTŐ HÉTIG! Mind elpusztult, míg az anyatejet közvetlenül szopó bébik szépen fejlődtek...

Ezt nem promotálta egyetlen Mikro gyártó és forgalmazó sem...

A mikrohullám NEM fordul elő a természetben!!!!
Élettani hatása: Az ÉLET információ kiölése az ÉLŐ ételekből... ÉS HALÁLINFORMÁCIÓ bejuttatása az ételen keresztül a szervezetedbe...

És ezt propagálja a John Hopkins intézet... Semmi mást! A tőbbi a máz, ami mögé ez az információ (egész pontosan ez a cél) el van rejtve...

Te használsz mikrót? Szerintem NE TEDD!

A tüzhelyen melegítsd az ételed... a kényelmed nem érhet fel az életddel és
az egészségeddel...


És figyelj arra, hogy mit olvasol, mit továbbítasz...

Szóval mindez csak az én véleményem... Kezeld akként!

Időközben kicsit ránéztem a John Hopkins intézetre is... amit erről egy barátomnak írtam azt is bebásolom ide... tehát:

Ki az az vagy inkább MI az a Jonh Hopkins Intézet? Utánanéztél? Én igen, és nem kis meglepetésemre a következőt találtam: az intézet honlapján rengeteg információ van, igen szerteágazó a tevékenysége!
Foglalkozik az egészéggel, a civil szerveződésekkel, és általában mindennel, ami adatgyűjtés, rendszerezés...

Nézzük ezekből csak az egészséget:
Az egészséggel kapcsoaltban kirakott kommunikáci semmiben nem különbözik bármely értelmes, felelősségteljes kommunikációtó amit általában az egészségről folytatnak az emberek... Sok adat, felémérési eredmény, vizsgálati jelentés... mindegyik veszélyről és az mielőbbi cselekvés fontosságáról szól...

Eddig minden rendben. Végre egy nagy szervezet, sok pénnzzel a háta mögött (az intézet a John Hopkins egyetem szerves része!!!)
feleősséget akakr vállalni a dolgok jobbra fordításáért...

Remek, nagyon tetszik... na nézzük kik vannak még, ebben a körben? Én általában nem elégszem meg azzal hogy áttekintek egy honlapot, kíváncsi vagyok a környezetésre is... környezet alatt pedig azt értem, hogy kiket ajánl, milyen más oldalakra lehet eljutni az oldalról 1. és 2. mélységben, vagyis áttekintem, hogy kik (milyen oldalak) vannak belinkelve a cikkekbe, és hogy az első mélyégben találhatók oldalakon kik vannak belinkelve...

És itt azért megrendült az eleve nem túl magas bizalmam a "jószándékban", méghozzá teljesen! Sok oldalra léptem át. Ezek jelentős többsége valamilyen gyógyszergyártó, vagy gyógyszerfejlesző, és vagy forgalmazó volt!!!!!!!!!!!!

Nagyrészük rákgyógyszerekkel és vakcinafejlesztéssel foglalkozik....

Erről ennyit!!!

A gyanútlan olvasó csapdája...

Az "ez nagyon ott van" feeling hamar elkapja a gyanútlan olvasót az elsődleges kommunikáció (a rák ilyen, olyan táplálkozási móddal való megelőzésé) olvasása közben, és ébben az eufórikushoz közeli érzésben (nemzetközi hírű intézet meg a haditenderészet kórháza, meg a mittomén kicsoda - neves tudós, hitelesnek ítélt személyiség - is lám azt mondja amit ÉN is helyesnek tartok) könnyen elsiklik a rejtett részletek fölött. 

Ez egy olyan emberi tulajdonság, amelyet a hamis adatok terjesztői szemérmetlenül kihasználnak.

A modern marketing-kommunikáció a részletek, a finom nüanszok, az emelkedett állapotban történt (kijelentett) EGYETÉRTÉS vivőhullámait használó, mindenen kivédhetetlenül áthatoló rejtett üzenetek átvitelének tudománya...


A bejegyzés trackback címe:

https://chili.blog.hu/api/trackback/id/tr14995565

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Maya2009 2009.03.24. 20:20:56

Jóóó. A tanulság: legyünk tudatosak, és a belső hang, vagy az őrzőangyal (ki hogy hívja) megsúgja, hogy mi a helyes. Azt azért illik tudni, hogy vannak csatornák, emberek stb. akiknek azt sem szabad elhinni, amit kérdeznek....
:)
Üdv: Maya

Bockó · https://muslimstatistics.wordpress.com/ 2009.05.07. 19:44:47

Bizonyára nem hallottál még Penziasról és Wilsonról, akik a mikrohullámú háttérsugárzást kimérték.

A mikrohullám elektromágneses hullám, a mikrosütőben a vízmolekula sajátrezgésének frekvenciájára állítva - mivel az üvegben, porcelánban, és a műanyagban sincs H2O, ezek nem melegszenek fel a mikróban, vagy csak nagyon kis mértékben. A macskában van H2O, ami nagyon hatékonyan veszi fel a mikróban lévő EM tér energiáját, a macska tehát felmelegszik a mikróban.

A vallásos vérhányás meg elég gyerekes.

Win Elen 2009.05.12. 22:29:50

Az eletre nincs recept, ezt az illuziot az ember csak sajat isten voltanak egy tole megis fuggetlen isten-alakba valo beleeroltetesre hasznalja, amely a tudast abrazolja, es az ehhez alkalmas latastol onmagat megfosztva, vakon probalja ujra megfejteni.

Nem tudom miert, de ez csapodott le bennem most.

lrob 2009.05.26. 11:27:42

Az írás szerzőjéhez !!

idézet: J.Krishnamurti

SEMMIKÉPPEN nem lehetsz tudatában az igazságnak, s a hamisat sem láthatod hamisnak, amíg a tudatod bármiféle erőfeszítéssel, hasonlítgatással, bizonyítgatással vagy elutasítással foglalkozik.


Az egész világon csak kétféle ember van: olyan aki tud és olyan, aki nem tud, s ez a tudás a lényeges. Hogy milyen vallást követ valaki, hogy milyen fajhoz tartozik, - mindez nem fontos; a valóban fontos, a tudás, annak a tervnek az ismerete, melyet Isten az emberiség számára készített. Mert Istennek terve van, s e terv a fejlődés. Ha az ember egyszer látta ezt s igazán ismeri, lehetetlen, hogy ne dolgozzék érte, hogy ne azonosítsa magát vele, mert ez olyan dicső, olyan szép. Mivel tehát tud, Istennel van, a jó mellett és a rossz ellen, a fejlődésért dolgozik, nem pedig önzésből.
Ha Istennel van, közülünk való s egyáltalán mit sem számít, hogy hindunak vagy buddhistának, kereszténynek vagy mohamedánnak vallja magát, hogy indiai vagy angol, kínai vagy orosz. Azok, akik Őmellette vannak, tudják, hogy miért vannak itt, hogy mit kell tenniük, s igyekeznek meg is tenni. A többiek még nem tudják, hogy mit kell cselekedniök, s ezért gyakran balgán cselekszenek. Olyan cselekvési módokat próbálnak kieszelni, amelyekről azt hiszik, hogy kellemesek lesznek számukra, - mivel nem tudják megérteni, hogy mindnyájan egyek vagyunk, s ezért csak az lehet mindig igazán kellemes bárki számára, amit az Egy akar. A valótlant követik a való helyett. Amíg nem tanultak meg különbséget tenni e kettő között, még nem szegődtek Isten oldalára, s ezért ez a megkülönböztetés az első lépés.

Különbséget kell tenned az igaz és hamis között; tanulj meg mindenben - gondolatban, szóban és cselekedetben - igaznak lenni.
Először gondolatban, ez pedig nem könnyű dolog, mert a világon sok a hamis gondolat, sok az esztelen előítélet, és senki sem fejlődhetik, ha ezeknek rabja. Ezért ne ragaszkodjál valamely gondolathoz csak azért, mert sokan ragaszkodnak hozzá; azért se, mert évszázadokon át hittek benne, vagy pedig azért, mert szentnek tartott könyvekben van megírva; saját magadnak kell megítélned, vajon ésszerű-e. Jegyezd meg, ha ezer embernek is egy a nézete valamely kérdésben, véleményük értéktelen, ha semmit sem tudnak a tárgyról. Aki az Ösvényen akar haladni, tanuljon meg önállóan gondolkozni, mert a babona az egyik legnagyobb rossz a világon, egyike azon bilincseknek, amelyektől teljesen meg kell szabadulnod.

Ember vagyok, de Isten is az emberben !

Sok gonosztettet követtek el az emberek a Szeretet Istenének nevében, a babona lidércének hatása alatt. Legyen rá gondod, hogy ennek még legparányibb nyoma se maradjon benned.

A vallásról ennyit !!

Jéé 2009.05.27. 10:09:54

@Bockó: A mikrohullám nem lenne használható, ha nem lenne része ennek a teremtett világnak - és természetesen hallottam az urakról - csak nem fogalmaztam elég szakszerűen a fizikaprofesszorok számára...
de hozzáfűzném, hogy
1. a gamma és egyéb sugarakat is kimérték, mégsem alkalmazzuk a háztartásban, pedig léteznek...
2. a természeti egyensúly, ökológiai rendszer - nevezd ahogy akarod - részei a TERMÉSZETBEN előforduló mértékben alkalmazhatóak a legaalacsonyabb kockázat szinten (még itt sem kockázat nélkül). Az ettől való eltérés (bármely irányú is legyen) megborítja a rendszert és - előbb vagy utóbb - elpusztítja azt...

Üdv
Jéé

Jéé 2009.05.27. 10:17:33

@Win Elen: Nekem meg csak az jutott eszembe, hogy:
Még egyetlen filozófia sem oldotta meg senki életét... csak a tettek hozhatnak változásokat...

Üdv
Jéé

Jéé 2009.05.27. 10:47:02

@lrob: Olvasva az commented felmerült bennem néhány kérdés, de csak egyet tennék fel: Mivaaaan?
Másképp fogalmazva: Te most kioktatsz engem elfogadásból és isteni szeretetből, vagy objektivitásból, miközben Krishnamurtit idézed és keresztény dogmákat közölsz utána, mint valami kinyilatkoztatást?... amiben Istenről úgy beszélsz mint egy személyről, akinek identitása van. EZ a vallásosság, és EZ az ami "pokoloba" viszi az emberiséget.
Arról papolsz (Krishnamurtit citálva tanúnak) hogy TE bezzeg már TUDÓ vagy, és a többiek meg sültbolondok, tökhülyék az egész Élet nevű játékhoz.

Ennyit a vallásosságról, meg a dogmatizmusról...

Üdv
Jéé

lrob 2009.05.27. 17:03:22

Üdv

A vallás csak bajt hozott az emberekre, ez az idézet is ezt akarja mondani !

Istent nem templomokban kell keresni, nem a pápát kell követni (ő is olyan ember mint bárki más)!A kereszténység sem különbözik bármely más vallástól!
A film is ezt akarja mondani az én értelmezésem szerint!

Azt nem mondtam hogy én már tudom, de azt tudom hogy a vallás kitaláció és nem állhat semmi az emberi fejlödés utjába!

Bocs, de az első kommentben nem az én gondolataimat irtam hanam IDÉZETet!
A legutolsó 2 szó az enyém!

Amit tudok, nem más fogja megmondani az igazságot, mindenkinek saját magának kell megtalálnia!

A korom végett nem tudok annyit, de látom milyen pusztítást végez a pénz és a vallás !

Elnézést kérek ha kioktatásnak tűnt az első hozzászolásom !

Jéé 2009.05.28. 19:12:53

@lrob: nem haragszom és nem is haragudtam, tehát nem kell elnézést kérned...
Én csak leírtam amit gondoltam a commenteddel kapcsolatban.
Javaslom bánj csínnyán az idézetekkel és bátran írd le, mond ki amit TE gondolsz.
A második hozzászólásoddal kapcsolatban már nincs különösebb ellenvetésem sőőt...
Egy kis megjegyzés mindössze: a vallás nem kitaláció, hanem inkább egy allegórikus kép, de ez a tény még nem kérdőjelezi meg a tudatosan tervezett univerzum lehetőségét, más szavakkal egy teremtő forrás (Isten, Allah, Brahman, st.) létezését.

Kösz, hogy válaszoltál!

Üdv
Jéé

lrob 2009.05.29. 01:29:55

@Jéé & Jé:

Köszönöm válaszod!

Az utóbbi időben kezdtem olvasgatni Krishnamurti tanításait,igaz nem értem tisztán minden gondolatát,de szeretném megérteni.

A teremtést nem egészen így gondolom,bár az igazságot nem tudom!
Az én elképzelésem szerint a biológiai kifejlődés valószínűbb.Az Isteni vallás a tudatosság kezdete! Az igazság keresése folytán jelent meg.Magyarán meg akartak magyarázni olyan dolgokat amiket nem értettek,és felsőbrendű hatalomhoz kapcsoltak, mint Isten aki figyeli őket és villámot szór ha olyan a kedve v főldrengést okoz ha haragszik stb.

Istent valójában az ember saját magában találja meg, akkor mikor az igazságot keresi, és megtalálja saját magát az emberben (a testben)!! Elkezd kutatni a valós és valótlan dolgok közt!
Ehhez az kell hogy minden hamis és valótlan gondolatot száműzzön a tudatából.
Ismét idézet,Krishnamurtitól

"Ember vagyok de Isten is az emberben"

Egy másik gondolat tőle.

Ámde a test és az ember két külön valami, s az ember akarata nem mindig azonos a test kívánságaival. Ha tested kíván valamit, állj meg egy pillanatra s gondold meg, vajon valóban te kívánod-e. MERT TE: ISTEN VAGY, s csak azt akarod, amit Isten akar. De mélyen be kell hatolnod magadba, hogy megtaláld a bensődben lakozó Istent, hogy halljad szavát, mely a te szavad. Ne téveszd össze testeidet saját magaddal, - se a fizikai testet, se az asztrálisat, se a mentálisat. Mindegyik Énednek szeretné kiadni magát, hogy megkaphassa, amit kíván. De néked ismerned kell valamennyit, s tudnod kell, hogy uruk vagy.

Üdv. Lrob

Jéé 2009.06.08. 09:03:15

@lrob: Szia Kedves Lrob!

Írtam egy új bejegyzést - részben válaszul a legutóbbi kommentedre - az "isten üggyel" kapcsolatban.

Üdv
Jéé

Tamás Hubert Varga (TomWild) 2010.06.26. 13:17:38

Sziasztok!
Idézem "Jéé"-t:
Nekem meg csak az jutott eszembe, hogy:
Még egyetlen filozófia sem oldotta meg senki életét... csak a tettek hozhatnak változásokat...
Ez teljesen igaz...
A cikk íróját nem méltatom semmire!
"A vallási mitólógia valódi alapja a teremtéstörténet, melynek központi szereplője egy teremtő tudatosság (Isten), aki minden teremtett dolgok forrása és részese."Egyáltalán mi az hogy vallás, és mi az hogy isten?? Ez egy tömegbefolyásoló/irányító hülyeség, amivel a hülye átlagembert be is lehet csapni! Nincs isten, nincs spiritualitás, nincs mitológia, és egyéb ien zagyvaságok! Emberek vannak, élőlények vannak, és élet van, amit nem tudunk a kezünkben tartani!
"A mikrohullám NEM fordul elő a természetben!!!!
Élettani hatása: Az ÉLET információ kiölése az ÉLŐ ételekből... ÉS HALÁLINFORMÁCIÓ bejuttatása az ételen keresztül a szervezetedbe..."
Ez nem megalapozott, és ilyen kísérlket soha nem volt! Ez parasztvakítás! Szerintetek nem kellett volna már pl nekem is meghalnom?? Ételmelegítésre gondolom mndenki mikro-t használ...nos, meghaltatok?? -.-' A Zeigeist Addendum propaganda film, és igenis, egy jó propaganda film! Milyen érdekes lenne, ha ezt levetítenék főműsoridőben nem?? És megteszik?? Hát persze hogy NEM... mindenki átmenne hedonistába.És ez annyira nem is lenne jó...Mindenkinek magától kell rájönni az igazságra, nem egy film alapján.
"Ismételten ez az én véleményem-igen kedves iró, ez a Te véleményed...és ezen van a hangsúly, mindenki maga találja meg az igazságot.
Üdv mindenki.