Újabb fordulatok LeszVegasz ügyben és persze már megint a szerencse fia a főszereplő...

Mr. Blum sorsa rosszrafordulásának története újabb tragikus eseménnyel gyarapodott, az állami számvevőszék tudod az ÁSZ (a kártyában a legnagyobb értékű lap) közleményének tervezete valahogy, valami véletlen folytán kiszivárgott, és nem túl rózsás képet fest a jövőre nézve Joav Blum és az őt kiszolgáló magyak közéleti (politikai) bűnbanda számára.

Ha az ügyészségi vizsgálatok, és a már befejezett és a bíróságnak átadott ügyészi nyomozati anyagok még nem lettek volna elégségesek annak - a közvélemény számára már nyilvánvaló - ténynek a bizonyítására, hogy bűnszövetkezetben elkövetett közkasszakifosztás esetével állunk szemben, akkor az ÁSZ jelentése minden kétséget kizáróan bizonyítja ezt a tényt.

No nem közvetlenül csak közvetetten, de aki tud a sorok között olvasni...

Az Ász egyértelmüen megállapítja, hogy a Velencei tó partján megszerezmi kívánt ingatlan földcserealapjául szolgáló gyümölcsösök elcserélése NEM VOLT INDOKOLT, mivel az összes földterületnek mindössze néhány százalékát érinti a tervezett autópálya építés, ráadásul ez olyan kis arányú, hogy azt jogszabályi keretek között az állam egyszerűen - közérdekre hivatkozva - kisajátíthatta volna.

Az már csak hab a tortán, hogy valami alul és túlértékelésekről is szól a fáma, no nem a sukorói ingatlan túlértékelése és a gyümölcsösök alulértékelése állapíttatott meg, hanem a banda szerencsétlenségére épp fordítva.

BINGÓ!

Ennek ellenére... láss csodát, a miniszterelnök úr és az ő kábinettje, még mindig nem vonta vissza a "kiemelt népgazdasági fontosságú beruházás" státust, vagyis úgy tesz mintha mise(m) történt volna, békésen folytatja tovább a beruházási előkészületek támogatását, nem vonja vissza a közpénzen való támogatás igéretét... és nap mint nap békésen hajtja nyugovóra fejecskéjét az ő pánácskájára...

Gratulálunk! Ezt a hidegvért. Ez bátrabb tett, mint kiéhezett oroszlánok között kicsomagolni a sonkásszendvicset a piknikkosárból... Én biztos nem lennék ilyen bátor... én még az oroszlánok közé se mernék bemenni, nemhogy azt megmutatni, hogy még szendvics is van nálam... ráadásul sonkáááás...

De a gordonkás bátor...

Ez az egész elvetemült banda annyira bátor, hogy az már félelmetes...

Miben bíznak?
Mi adja ezt a fene nagy merészséget?
Honnan kapják a biztatást, a kitartásukhoz, és milyen formában?
Fortuna Istenasszon kegyeltjeinek hiszik magukat, vagy... ők szegény asszony főnökei?
Vagy ami valószínűbb Lauder Esztinéni kisfacskájában bíznak annyia, hogy féretsznek jogot, becsületet, honnfiúi érzést (bár azuk valszínű soha nem is volt, talán a becsülettel együtt vesztették el még az oviban) és alkotmányosságot.

Nos ezekre a kérdésekre nem keressük a válaszokat. A válaszok ott vannak a nyilatkozataikban, a hallgatásaikban a sanda mosolyaikban, és cinkos összekacsintásaikban.

Ezek a kedves emberek az egész bagázs - nevyorktól budapesten át telavivig - egyszerűen mérhetetlenül ostobák, és az ostobaságuk következtében határalanul szemtelenek, cinikusak. Azt hiszik, hogy a pénzükön mindent megvehetnek. Azt hiszik, hogy bárkivel bármit megtehetnek! Azt hiszik, hogy bárkit megvásárolhatnak, minisztereket, polgármestereket, mindenkit. Azt hiszik, hogy ez az állapot örökké fog tartani.

Annyira cinikusak, hogy képesek arra, hogy egy nemzetet hülyének nézni. A cinizmusuknál már csak a bunkóparaszt viselkedésük a felháborítóbb. Yoav Blum úr annyira tahó, hogy "udvariatlannak" titulálja a Fejérmegyei Közgyűlés elnökasszonyát, Dr. Balogh Ibolyát mert nem hajlandó velük "zárt ajtók mögött" tárgyalni. A mókusvakítás brilliáns példájaként arra hivatkozva kért Blum Úr egyeztetést az elnökasszonytól, hogy meg akarta tisztelni azzal, hogy az elkészült terveket neki mutatja meg először...

El tudom képzelni a Blum Úr által tervezett tervbemutatót.
Én így közvetíteném, ha riporterként meghívnának rá, ami ugye eleve elképzelhetetlen mert zártajtósra tervezte a programot a nagy illúzionista:

Yoav Blum és hűséges csatlósai (szancsópanza1, 2. ... x) megérkeznek a közgyűlés impozáns épületébe. Hatalmas transzparens van náluk, ami a nagy emberbarátot és jótevőt, Mr. Laudert lovasszobron ábrázolja, mint világmegmentő hőst. Az épület előtt, a közgyűlés nagy tiszteletnek örvendő Elnökassszonya fogadja az illusztris vendégeket. Rövid (4ésfélórás) villámbeszédében kitér a magasrangú vendégek kimagasló érdemeire és arra a heroikus munkára, amelyet éjt nappallá téve, erőt, időt és családi békességet nem kímélve fektettek és fektettnek bele elárvult hazánk (itt kicsit megcsuklik a hangaj, sírás folytogatja) felvirágoztatásába.
Elmondja, hogy mennyire megtisztelő számára, hogy Ő lehet hazánkban sőt a világon az első, aki megcsodálhatja azt a fantasztikus remekművet,  melyet a tisztelt urak megálmodtak a szűklátókörű, kishitű tehetségtelen (innen zokogással küzdve folytatja) honfitársaink, hazai ingatlanfejlesztőink helyett, akik csak a meglevő dolgokban - természeti szépségben, valamiféle ökológiai egyensúlyban, békés és biztonságos életben tunak gondolgodni.
Fantáziátlanságukban még arra sem voltak képesek, hogy egy egyszerű kis csúszdát tervezzenek erre a területre, de megjöttek a hősök, akik mernek nagyot álmodni...

A beszédet követően az elnökasszony és a vendégek bevonulnak a kifejezetten erre a célra sebtiben felhúzott, szívetmelengető kékfehér, és pirosfehér csíkokkal, valamint kék és aragyszínű csillagokkal ékesített, Hős Lauder névre keresztelt különszárnyba, majd egy diszkrét mosoly kíséretében magukra húzzák az ajtót.

Odabent hatalmas papírokat teregetnek ki a földre a hűséges csatlósok, majd Yoav Blum szólal meg. A kezében levő lovaglópálcával rábökve a papírokra, azt mondja:
Elnökasszony most a pálcámmal rámutatok különböző számokra melyek mindegyikének sok nullával van a végén. Kérem, gondosan számolja meg a nullákat mert utólagos tervmódosításra nincs lehetőségünk. Nyugodtan számolgasson, van időnk.
A kint várakozó csőcselék ráér.
Itt most az ÖN jövőjéről van szó (az ÖNt kifejezetten hagsúlyosan ejti, jelezvén, hogy a döntés csak szeretvetisztel elnönasszonyunk életét fogja befolyásolni de azt nagy mértékben) ... tehát az a tervem, hogy valamelyiknél kicsit megbiccenti a fejét, jelezvén, hogy ennyi elég a becsületéért...

Ennyi a tervismertetés...

Eddig a képzelet... brrrr...

A tervismertetés azonba csak terv maradt, mert Dr. Balogh Ibolya nem tervezte, hogy zártajtók mögött találkozik az urakkal, amitől valami ismeretlen oknál fogva elment az urak kedve a találkától... és mielőtt még bármi történhetett volna hirtelen lett kommunikációs képességük és manageruk és sebtiben sajtóközleményt adtak ki és orcátlan módon sértegették az elnökasszonyt.

Dr. Balogh Ibolya válasza rövid és tanulságos:

...közleményükben engem udvariatlannak minősítő kitétellel kapcsolatosan pedig kikérem magamnak, hogy jó erkölcsből és etikettből az a Joav Blum oktasson ki, aki ellen a Székesfehérvári Városi Ügyészség közokirat-hamisítás miatt emelt vádat, s a kaszinóépítéssel kapcsolatos földvásárlási ügyeiben pedig több illetékes hatóság, továbbá az Állami Számvevőszék is vizsgálódik.

 

Blum Úr! Nem lenne ideje elgondolkodnia azon hogy a TelAviv-i tengerpart mennyivel hosszab és mennivel több casino férne el ott?
Ya és mellesleg, ha már eldöntötte, hogy itthagy bennünket, kérem vigye magával a kedvenc tányérnyalóit, miniszterelnököstül, péntügyminiszterestűl, polgármasterestűl... biztos hiányoznának Önnek az seggrészegségig leittasodásaik kedves Gáborunkkal...

És ami a legfontosabb, ott nem Dr. Balogh Ibolya a Polgármester... ahogy (sajnos) Sukorón sem.

A bejegyzés trackback címe:

https://chili.blog.hu/api/trackback/id/tr841345357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása